OTP Bank Liga 2. forduló DVTK-PAFC 2:2

2018.07.28.-án volt az OTP Bank Liga 2. fordulójában a DVTK, PAFC mérkőzés. A meccset itthon játszottuk a DVTK hazai stadionjában.
A PAFC gyorsan kétgólos előnybe került a DVTK ellen. Számomra meglepő módon, a DVTK hamar ki tudott keveredni a mélypontról és az első félidő végére már sikerült szépíteni.

A második félidő elején Makrai húzott jobbról befelé, 17 méterről lőtt, amit Hegedüs kiütött éppen Vernes Richárd elé, aki egyből a kapu bal oldalába droppolta a labdát és az eredmény 2-2-lett.
76. perc: Hasani jobb oldali szöglete után Forgács került földre a hosszún, 11-es. A büntetőt Ugrai lőtte, és hagyta ki egy óriási felső kapufával.

Saját, nem szakértő véleményünk szerint, a csapat rendkívül összeszedetten játszott, viszont van min javítani a játékon. Folyamatos nyomás volt a PAFC-on, de több helyzetet sem tudtunk értékesíteni, mivel a játékosok a kapu előtt elbizonytalanodtak.
A bírói döntések többek voltak, mint megkérdőjelezhetőek, számunkra úgy tűnt, hogy a játékvezető többször elvesztette az irányítást a mérkőzés felett!

Mindezek ellenére (vagy mindezek miatt) összességében egy nagyon élvezetes mérkőzés láttunk, ha a csapat folyatatja a munkáját és kijavítja a meglévő hiányosságokat, bizakodva várhatjuk az elkövetkezendő meccseket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.